Konzultáció az önkéntes munkáról PDF Nyomtatás E-mail

 

A „HÍD” Dunaújváros és Környéke Egyesület támogatást nyert a TÁMOP-5.5.2-11/2-2012-0039 kódszámú, „Önkéntes „HÍD” a fiatalokért – Mindenki lehet önkéntes” című projektre. Ennek keretében tartott konzultációs fórumot az egyesület Önkormányzati Klubja 2013. szeptember 24-én. A rendezvényt kifejezetten a térségi önkormányzatok jegyzőinek és középiskolai igazgatóinak szervezte meg a klub, hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályozások szerint az önkéntes munkával kapcsolatban lehetőségei nyílhatnak és feladatai adódhatnak a települési polgármesteri hivataloknak és a középiskoláknak.

Márok Csaba, „HÍD” Egyesület Önkormányzati Klub elnökének, Mezőfalva polgármesterének a rendezvényt megnyitó  köszöntője után dr. Galambos Gábor ügyvédjelölt szakmai előadása az  önkéntes munka jogi kereteit ismertette, különös tekintettel a polgármesteri hivatalokat és a középiskolákat érintő lehetőségekre és feladatokra.

A tényszerű és részletező előadás többek között kitért arra, hogy a hatályos és a hatályba lépő törvénynek mi a célja, mely területekre terjed ki és melyekre nem. Továbbá milyen önkéntes munkavégzések nem tartoznak a törvény hatálya alá. Milyen kötelezettségek terhelik az önkéntes munkát fogadó szervezeteket, milyen nyilvántartást kell vezetni, milyen adózási szabályok érvényesek az ilyen esetekben. Kiderült az előadásból, hogy mit kell érteni ellenszolgáltatáson, s hogy nem tartozik ebbe a körbe a költségtérítés, tehát nem minősül ellenszolgáltatásnak például az étkezés, az utazás, a szállás, a munkafeltételek  biztosítása. De megszorítás például, hogy az önkéntes csak egy fogadó szervezettől fogadhatja el a fentebb említett térítéseket. A 18 éves életkor alatti önkéntesek csak életkoruknak megfelelő feladattal bízhatók meg és nem végezhetnek munkát 20 és 6 óra között.

Czakó Adrienn projektmenedzser az „Önkéntes „HÍD” a fiatalokért – Mindenki lehet önkéntes” projekt célkitűzéseit és eddigi eredményeit vázolta.

Tájékoztatása szerint 2012. november 1-én indult és most október 3l-vel zárul. Cél volt (mobil és fix) önkéntes pontok kialakítása Daruszentmiklós és Nagykarácsony partner községekben, illetve itt Dunaújvárosban az irodaházban az M8-Dunahíd Közhasznú Nonprofit Kft. telephelyén. Feladat volt különféle önkéntes akciók szervezése, az önkéntes munka népszerűsítés. Sokan végeznek anélkül, hogy dokumentálnák, regisztrálnák azt. Lényeg a következő évben jogosulttá válhatnak foglalkoztatást helyettesítő támogatásra. Készítettünk honlapot, népszerűsítjük az önkéntességet, vannak önkéntes munkatársaink. Fórum anyagokat készítettek, fiatalokat irányítottak fogadó szervezetekhez. Volt adománygyűjtő nap, önkéntességi napot is szerveztek a projekt keretében. Az indikátorok: túlteljesítették a projektben vállaltakat. Például az önkéntesek által teljesítendő munkaóra 2880 volt és most 4523-nál tart a projekt.

A továbbiakban Rohonczi Sándor, az M8-Dunahíd Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője mutatta be az általa irányított, az önkéntes projektben részt vállaló szervezet működését, tevékenységét, megemlítve, hogy a „HÍD” Egyesület háttérszervezeteként mint nonprofit szervezet immár 14 éve nyújt különféle szolgáltatásokat. A kezdeti időkben mintegy 400 embert képeztek ki pályázatírásra, ami a tapasztalatokon túl kapcsolati tőkét is eredményezett. Pályázóként körülbelül 1,7 milliárd forint pályázati forrás idevonzásában vett részt az M8 különféleképpen. Volt, amikor fő pályázóként, máskor partnerként, közreműködőként. A jó helyismeret erősség, a cég szolgáltatásai megalapozottak. Projekt tervezést például 130 esetben végeztek. Stratégiai tervezéstől rendezvény szervezésen át pályázat elszámolásig otthon vannak a részfeladatok sokaságában, így például a négy település most folyó csatorna-beruházásának PR tevékenységét is ellátják, sőt új feladatként hasonló megbízást kapott a szervezet Előszállástól. Az M8-nak része volt 677 milliárd forint idevonzásában (híd, autópálya, ACÉL-HÍD program Hankook stb.), ilyen értelemben egy kormányzati forintra 2,5  forint magánberuházás jutott a térségben. A most témaként szerepelő önkéntes munkaáról szóló projekt is a szervezet sokoldalúságát igazoló tétel. Amihez adalék, hogy Nagyváradi-Kollár Flóra, a következő programpont előadója önkéntesként kezdett dolgozni az M8-Dunahíd Nonprofit Kft.-nél.

Az ELTE földrajz szakán, azon belül településfejlesztő szakirányon vagyok végzős hallgató – vázolta idekerülésének történetét és az önkéntes munka néhány vonatkozását Nagyváradi-Kollár Flóra.

-- Egyetemi hallgatóként kérdés volt előttem, miként tudom az elméleti ismereteimet a gyakorlatba átültetni, hiszen két éve eltörölték a szakmai gyakorlatot. Ugyanakkor a legtöbb álláshirdetésben elvárnak több-kevesebb gyakorlatot. Férjemet időközben Dunaújvárosba helyezték. Őt követve jöttem ide, itt semmit, senkit nem ismerve. Egy dunaújvárosi származású tanárom adott néhány tippet. Így kerültem önkéntesként az M8-Dunahíd Kft.-hez, ahol mostanáig is nagyon sokat tanulhattam. Időközben történt üresedés és fél-állásba kerülhettem. Időm másik felét pedig az egyetemen töltöm. Többen kérdezték az első időben, hogy miért éri meg nekem önkéntesként itt dolgozni. A több tételt felölelő válaszom így szól: Az első dolog az, hogy tapasztalatot szerezhetek, megtudhatom, milyen munkakörben lehet engem alkalmazni. Azt is észrevettem, hogy könnyebben tudok vizsgázni, hiszen komplettebb képem lett az egyetemen tanultakról. Meglátszik ugyanis, hogy kinek csak lexikális a tudása és ki tud tapasztalatból is számot adni. Abban is segít az önkéntes munka, ha leleményes az illető, hogy alakítani-bővíteni tudja a kapcsolatrendszerét, még mielőtt kijönne az egyetemről.

Az előadásokat konzultáció követte.