Várostörténet-írónk: Időutazás Boróval, hozzá Guráblival PDF Nyomtatás E-mail

A „HÍD” Egyesület Marketing klubja, a DF Gazdálkodástudományi Intézete, valamint a Dunaújvárosi Kulturális Egyesület közös rendezvényeként május 30-án Miskolczi Miklós íróval, városunk díszpolgárával, egyúttal „városunk hírvivőjével” – miként a programot címkézték a szervezők - találkozhattak az olvasók.

A DF Kerpely Kollégiumában tartott talkshow majd’ száz évet ment vissza időben, hiszen Miskolczi Miklós nem csupán városunk történetének első, hanem folyamatos krónikása. Legújabb kötete „A Boró”, Borovszky Ambrusnak, a pentelei beruházás helyi irányítójának, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójának születésének századik évfordulójára, néhány hete jelent meg. Miként frissnek számít városunk vendéglátás-történetét feldolgozó kötete, a „Babgulyás, ezüstkanállal” (2011), amelyhez a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara adta a nevét, mint kiadó, könyvbemutató és emléktábla-avató.

 

Hid-MK-2012

 

Az író feltűnt dr. Szabó Ferenc második visszaemlékezés kötetének glaudációjával, a „Szilánkoknak” a Kortárs Művészeti Intézetbeli bemutatóján (2010). Írt drámát 1956-ból merítkezve, amelyet a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza mutatott be „A Százados” címmel (2006). A városi hírlap újságírója (1961-től), majd főszerkesztője (1981-től négy évig) hozta létre éppen húsz éve a Kiskegyedet, miként ő fogalmaz, az első hazai „kultbulvárt”, s írta az első televíziós sorozatok - a Nyolc évszak és a Szomszédok - forgatókönyveit. A legnagyobb ismertséget a „Színlelni boldog szeretőt” (1981), és a „Hazudni boldog hitvest” (1985) kötetei hozták.

 

Megírta családja történetét, „Gurábli” címmel (2008), hogyan is másként, mint ironikusan… Az első dunaújvárosi bringatúra megszervezője (1983) tervezi, hogy összegyűjti a dunaújvárosi sztorikat. Nem lesz nehéz dolga, bár azon kissé aggódik, hogy egy-egy történetnek a hangulatát mennyire adja vissza a nyomatásból visszaköszönő változat.

                                                                                                         

Szente Tünde